Váratlan

-Jó, hogy lejöttél, éppen rólad beszéltünk.-mondta mézes-mázos hangon Jack.
-Igen szeretnénk valamit elmondani neked, vagyis két dolgot. -kontrázott anyu.-Szerintem jobb lesz ha leülsz.
Lehuppantam a karosszékbe, és feszülten figyeltem, szemem cikázott a két fél között.
-Figyeljetek, nem kell ekkora felhajtást rendezni annak, hogy Jack ideköltözik, mert semmi bajon nem lenne vele, és nem is zavarna.-mondtam mosolyogva.
-Bella, nem erről van szó, hanem másról.-mondta anya komolyan.
-Terhes vagy?! Biztos? Mármint úgy értem ez csodálatos, és nagyon örülök nektek!-hadartam boldogságba fulladva, ám ők nem mosolyogtak.
-Te azt gondolod, hogy Jack és én? Soha!-nevetett anyu.-Teljesen más dologról van szó. Rólad.-mondta ismét rezzenéstelen arccal.
-Kiböknétek végre?-sziszegtem idegesen.
-Szóval, ma éppen a bevásárlóközpontban sétálgattam, mustárt keresve, mikor összefutottam Jackkel. Elbeszélgettünk, majd arra döntésre jutottunk, hogy meghívom egy teára, és találkozik veled. Bella Jack az apád.-mondta, majd aggodalmas fejet vágott, arra várva, hogy mikor kattanok be.
-Igen, így igaz.-helyeselt Jack, vagyis az apám.
-Hogy mi?! Jack az apám? És ezt ti így jelentitek be nekem, hogy Bella, figyu, ő itt az apád? Marha jó, köszönöm anya, hogy eddig elhitetted velem, hogy nincs apám, vagyis, hogy nem ismered te sem!- a lélegzetem egyre gyorsult- Ezt most hogy képzeltétek? Hogy majd Jack nyakába ugrok, és elmondom neki, hogy mennyire szeretem, meg örülök, hogy jött, még az előtt, hogy betölteném a 21. életévem?!-ekkor Jack felé fordultam- Maga  pedig hol volt, amikor a gimiben bántottak, a ballagáson, az érettségi utáni bulin? Meg  amikor valaki megpróbált megerőszakolni?! Amikor 6 évesen leestem az erkélyről, és a csodálatos módon nem haltam meg?!-ordítottam, miközben könnyeim rendületlenül potyogtak.
-Ott voltam mindegyiken, kivéve a közelmúltban történt eseményeket.-mondta Jack halál nyugodtan.
-És most a másik dolog kicsim.-fogta meg a kezem anya, amit azonnal elrántottam.- Van egy kis furcsa dolog veled kapcsolatban, amit most az apád fog neked megmutatni, vagyis megpróbálja.

Kerek szemekkel néztem őket, mikor hirtelen Jack felpattant, és odaugrott elém, körülbelül 10 centire volt tőlem. Közel hajolt az arcomhoz, amit egy hátrahúzódással jutalmaztam.
-Figyeld a szemem, és ne pánikolj, semmi esetben sem.-motyogta, majd pislantott egyet.
A pislantás után a szeme jég-kékké változott, szinte vakított. Majd még egyet pislantott, és a szeme bíborvörös lett.

-Minden rendben?-kérdezte, miközben a szívem a torkomban dobogott, és sikítottam volna a mutatványától.
-Nem-igen.-mondtam remegő hangon.
-Figyelj, nem akartalak felzaklatni, csak felkészíteni. Két választásod van. Vagy meghalsz, vagy félvámpír leszel. Ezt muszáj lesz eldöntened december 31-e éjfélig. Most is tudsz ilyet, de csak ha nagyon erősen koncentrálsz.-mondta, majd mosolyogni kezdett.
Nem voltam biztos abban, hogy egy perc múlva is élni fogok. A rosszullét kerülgetett. Szédültem, hányingerem is lett, és a lábaim felmondták a szolgálatot.
-Jó vicc.
-Nem vicc, én tényleg... tényleg vámpír vagyok.-bökte ki nagy nehezen.- Amikor anyád és én összeismerkedtünk, akkor meg akartam ölni éjszaka, de más lett belőle.-mondta, majd aggodalmasan anyura pillantott.-Muszáj volt elhagynom titeket. Mindannyiunkat megöltek volna, de így, hogy külön voltunk, mindenki megúszta ép fejjel.
-Akkor én most mi vagyok?-suttogtam félve.
-Ember és vámpír. Legfőképpen ember.-morogta.
-Én ezt nem akarom. Én... én csak egy ember vagyok!-sziszegtem, majd hullani kezdtek a könnyeim.-Nem akarok embert ölni! Főleg vért inni, azt nem!
-Hé, ez nem olyan borzasztó dolog! Ne sírj, kérlek! Nem kell embert ölni, sem vért inni! -mondta, majd megfogta a kezem. A hideg rázott tőle.-Nem olyan mint a filmekben, nyugodj meg! Gyere, megmutatom, hogy fogsz kinézni.-mondta boldogan, majd felhúzott a lépcsőn, be a hálószobába, ahol egy óriási tükör volt.
-Állj terpeszbe, majd hunyd le a szemed.-utasított kedvesen- Majd gondol arra, hogy szétvet az erő.
Úgy tettem ahogy mondta, terpeszbe álltam, megfeszítettem az izmaim, az kezemet ökölbe szorítottam. Éreztem, ahogyan valami furcsa érzés járja át az egész testem.
Elképzeltem magam, ahogyan embereket tépek szét, kik életem során keresztbe tettek nekem. Mérhetetlen káröröm futott át rajtam, és reflex-szerűen kinyitottam a szemem.

Egy gyönyörű, arany szemű nő állt velem szemben. A kontaktlencsék zavartak a látásban, túl jó volt a szemem. Barna haja a vállára hullott. Tökéletes volt, akár egy szobor.
Ekkor furcsa érzés járt át, mintha émelyegnék, de ez hamar elszállt.
-Wow.-nyögtem hüledezve. A lánynak is mozdult a szája.
-Mondtam, hogy nem olyan borzasztó.-mosolygott Jack.
-Tökéletes. De mindenki észlelni fogja a változást, hogy más vagyok.
-Valószínűleg igen, de nézz magadra. Lélegzetelállító vagy. Próbáld ki magad.-mutatott a falra.
-Nem zúzom össze a falat.-nevettem. A hangom csilingelt, rezgett.
Elindultam kifelé, a kertbe, hátha találok magamnak valamit, amin kipróbálhatom adottságaim. Már nem zavart annyira a tudat, mióta megláttam a tökéletes énemet.
-Ezt a követ!-suhant el mellettem.
-Nem hinném, hogy menni fog, lehet, hogy eltöröm a kezem.-nézem rá bizalmatlanul.
-Garantálom, hogy a kezed nem nagyon fog eltörni a következő percekben!-mondta kacagva.
Még egyszer rápillantottam, majd becsuktam a szemem, és erőből, rávágtam a kőre. 
Ekkor valami kattant bennem, és hirtelen kívánni kezdtem a vért.
-Mit tegyek?-sziszegtem alig hallhatóan.
-Gondolj arra, hogyha meghal, csak jót teszel neki!-mondta, majd ördögi mosoly fagyott az arcára.
Torkom parázslani kezdett, majd megindultam a ház felé, hogy jóllakjak...