Angyali hangok...

Tényleg senki sem hallja a sikításomat...
Egyedül maradtam, és lehet, hogy nem soká megöl az az ember, aki most üt, és nem enged. Az esélyem, hogy ép bőrrel megússzam, egyenlő a nullával. 
-Ne fázol kicsim?-kérdezte, amikor mag nehezen letépte róla a pulóvert. Válaszul szembeköptem.
-Rohadj meg, te szemét rohadék állat!-ordítottam.-Bárcsak megdögölnél!-a földre lökött, bevertem a fejem, az orrom még jobban vérezni kezdett. Szédültem, és fájt mindenem.
Ekkor, valami csoda folytán, a zaklatóm hirtelen összeesett. Csak álltam, szétmarcangolva, vérző orral a fal mellett. Nem láttam tisztán a könnyektől.
-Bella, jól vagy? Hívjak mentőt?-kérdezte egy ismerős hang.
-Én... én...

Edward szemszöge:

Bella nem volt sehol, pedig vártam, hogy eljön.
Búsan elindultam kifelé a parkból, de valami okból a másik irányba indultam el. Végiggondoltam, hogy ma reggel mennyi lánynak okoztunk örömet Johnnal, hogy dedikáltunk. Szerettem ezt a munkát, de néha a pokolba kívántam. Sok a visítás, amikor jövünk, és megyünk, meg közben is.
Kiáltást hallottam. Elindultam a hang irányába, mert ismertem valahonnan ezt. Mikor odaértem, láttam, hogy egy nőt bánt egy részeg pasas.
Körülnéztem, és megláttam egy lécet, felkaptam és odasiettem, majd teljes erőmből fejbe vágtam a hapsit.
Valószínűleg jó helyen ütöttem, mert összeesett.
Akkor láttam meg, hogy a bántalmazott lány nem más, mint Bella.
-Bella, jól vagy? Hívjak mentőt?-kérdezte egy ismerős hang.
-Én... én...- falfehér arccal, könnyek között összeesett.
Amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam ki karjaimban Bellával a sikátorból.
Mikor messzebb értünk, lefektettem egy padra, előkaptam a telefonom, és hívtam mentőt. Nem tudtam volna elviselni, hogyha Bella, akibe első látásra beleszerettem, miattam meghalna.
Csak azért volt ez, mert én késtem a hülye rajongók miatt.
-Miben segíthetek?-szólalt meg egy nyugodt hang a telefonból.
-A Green parkba kérek egy mentőt, minél gyorabban, egy lányt bántalmaztak.
-Két perc, és ott lesznek!
-Köszönöm!-tettem le idegesen a kagylót. Annyira remegett a kezem, hogy kinyomni sem tudtam a telefont.
Könnyel telt meg a szemem. Tudtam, hogy nem lehete köztünk semmi, de már most is szerettem, és vigyázni akartam rá.
Lassan megérkezett a sípoló mentő, majd a kocsiból kiszálltak az emberek, kivették a hordágyat  körbevették a lányt akit szeretek. Betették a kocsiba.
-Uram, maga nem jön?-szólalt meg egy idősebb férfi.
-De.-töröltem le a könnyeim maradékait.
Beszálltam az autóba, ami villogva vitt a remény felé...

                                                                         ********

Már több órája itt várok, arra, hogy valaki mondjon valamit Belláról. Késő este volt, talán 10 óra lehetett. Nem ismertem, de tudtam, hogy vigyáznom kell rá.
A szüleit nem tudtam értesíteni, mert a telefonja nem volt nála, vagy elveszett a dulakodás közben. Biztosan aggódhattak érte, hogy miért marad ki eddig. De nem tudtam semmit tenni.
Megcsörrent a telefonom. Ismeretlen.
-Igen? Edward Grimes.-szóltam bele idegesen.
-Szia, Amber Doukas vagyok, Bella Jones barátnője. Azt szeretném kérdezni, hogy veled van, mert nem reagál a telefonhívásaimra.-hadarta. Elszorult a torkom.
-Van egy rossz hírem.-mondtam alig hallhatóan.- Bellát majdnem megerőszakolták, én találtam rá, és most kórházban van, itt vagyok vele.-elborzadtam saját hangom hallatán.
-Úristen. Melyikben?-szipogta.
-St. Patric.-mondtam bűnbánóan.
-Két perc, és ott vagyunk.-nyomta ki a telefont.
Egy orvos közeledett, papírral a kezében. Fiatalnak tűnt.
-Edward Grimes?-kérdezte komoran.
-Én lennék!-álltam fel. Kezet fogtunk, elindultunk a kórtermek felé.-Bella hogy van?
-Igen. Bella Jones ugye? Kis agyrázkódás, de semmi komoly, magától begyógyul. De hancúrozni...
-Nem, én csak egy ismerős vagyok.-vágtam bele.-Randink lett volna, és elkéstem. Ez lett a következménye.-böktem a papír felé.
-Rendben. Bemehet hozzá, bár még alszik.-nyitotta ki az ajtót.
-Köszönöm.-mosolyogtam, majd beléptem. Szörnyű látvány volt. Az orra már nem vérzett, de látszódtak a lila foltok a karján.
-Bella, remélem, hogy hallasz!-böktem ki, összeszorult gyomorral. Csak az én hibám, hogy itt van.-Tudnod kell, hogy nagyon sajnálom, ami veled történt.-nyúltam a kezéért.
Ekkor benyitott Amber, és Bella családja.
-Kicsim! Mit tettek veled?!-zokogott az anyja.
Amber könnyezve lépett oda hozzám.
-Edward, köszönöm, hogy behoztad, tényleg.-ölelt meg. Nagyon kedves lány volt.
Körbeállták Bellát, és sírtak. Nem tudtam ezt tovább nézni. Halkan elindultam, ki ebből a rideg épületből, amerre a lábam vitt...

Bella szemszöge:

Elhomályosult minden. Életem legrosszabb napja úgy fejeződik be, hogy meghalok? Nem érhet még véget a történetem, pont most, amikor annyi minden akartam még csinálni: egyetemre járni, szerelembe esni, szeretni, csalódni,élni, még egy keveset is, ha lenne rá esély. Vajon túlélem? Vagy meghalok? Vártam az alagútra, de nem jött. Végigpörgött a szemem előtt az életem, akár egy film. Szép emlékek, első csók, amikor Edwarddel és Paullal megismerkedtem. Csodás volt. De még hiányzott belőle valami. A szerelem...
Valószínűleg kezdtem magamhoz térin, mert hallottam, hogy valaki beszél hozzám.
-Bella, remélem, hogy hallasz! Tudnod kell, hogy nagyon sajnálom, ami veled történt.-mondta szomorú hangon.
Akár a zene, olyan volt ez füleimnek. Csengett-bongott a hangja, akár a karácsonyi csengők, mikor a gyerekek rázzák. 
Ekkor robaj hallatszott, anyu és Amber volt. Most nem hiányoltam őket, jobb volt a csengőmmel lenni...
Egy idő után minden elhallgatott.
-Anyaaaa!-ordítottam, egy nagy levegőt véve.
Egy orvos épp az ablakomnál állt, azonnal berontott.
-Nyugodjon meg kisasszony! Semmi gond!-fogott le.-Nővér! Nyugtatót!
-Nem kell, csak az anyámat akarom!-mondtam valamivel nyugisabban.
-Jól van, oké.-sziszegte a pasas.
Ekkor anyu és Amber lépett be.
-Kicsim!-visította anya.-Minden rendben? Jól vagy?-tapogatott végig.
-Igen, csak még néhol fáj.-motyogtam.-De hogy kerültem ide?
-Edward hozott be, vagyis itt volt veled, amíg mi nem jöttünk.-mondta Amber.
-Angyalom.-motyogtam magamnak
-Tessék?-kérdezték egyszerre.
-Semmi. Mehetünk innen? Zavar a környezet.-fintorogtam.
-Persze, csak átesel egy rutinvizsgálaton, és mehetsz is!-mondta mosolyogva egy másik orvos.
Miután mindenen túlestem, és pakoltam össze, meglett a telefonom, a dzsekimben volt, a belső zsebben.
"Köszönöm"-írtam egy SMS-t Edwardnek, aki megmentett a halál torkából...