Rózsaszín felhő...

Két hét telt el, mióta Edwardről utoljára hallottam. Nem válaszol sem a hangpostájára, sem az SMS-ekre. Hiányzott, akár egy darab puzzle, az életem kirakójából. 
Pault sem láttam 2 napja. Anya szerint túl sok munkát adott neki. 
A tv előtt ültem, karácsonyi hangulatom volt. Két hát, és élvezhetem a karácsonyfa illatát, a  boldog emberek közelségét.
Megcsörrent a telefonom.
-Haló?-szóltam bele álmos hangon.
-Szia, Edward vagyok. Edward Grimes.-mondta hűvösen.
-Ó szia, de örülök neked! És mi van veled?-kérdeztem izgatottan.
-Semmi sok, és te hogy vagy a...
-Jól.-vágtam rá hűvösen.
-Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, eljössz-e velem egy estélyre. Szilveszterkor. De találkozhatnánk előbb is?
-Igen, persze.
-Most jó?-kérdezte félve.-Elmegyek érted.
-Oké, várlak, csak ne, ne viselkedj úgy velem, minta védtelen lenék. Az nem a te hibád volt. Csakis én tehetek róla. Nem akarom, hogy emészd magad a történtek miatt.-mondtam szomorúan.
-Nem ez, nem a te hibád, ez az én...
-Edward, indulj, jó? Nem akarom ezt hallani!-mordultam rá.-Várlak, szia!
-Szia.-mondta hűvösen.
Mérgesen csaptam el a kagylót. Nem tehet semmiről. Főleg nem arról ami velem történt két hete, amikor az az ember...
Hirtelen hányingerem lett, elfogott a sírógörcs. Miért pont velem történik ez? 
Megint depressziós állapotba kerülök, abból már Amber sem tudna kirángatni. Magamon kell segíteni, akár tetszik, akár nem.
A gondolatmenetemet a mellém lehuppanó Paul szakította meg.
-Szia szépség! Mizujs?-kérdezte izgatottan.
-Szia Paul, megijesztettél! Várom Edwardöt.-mondtam mosolyogva.
-Hogy kit?-nézett rám kerek szemekkel.
-Edward Grimessal találkozom, vele volt randim két hete. Csak most pótoljuk be.
-Ő a pasid?-kérdezte félénken.
-Paul! Hova gondolsz? Egyszer találkoztam vele egész életemben.-mondtam nevetve.
-Akkor még van esélyem nálad?-kérdezte vigyorogva.
-Talán.-haraptam az ajkamba. Vonzódom Paulhoz, ehhez semmi kétség.
Csöngettek, biztosan Edward.
-Szia!- nyitottam ki az ajtót, de nem az volt akit vártam, hanem anya zaklatója. Rögtön becsaptam az ajtót.
Dörömbölni kezdett.
-Anyu! Téged keresnek!-ordítottam.
-Jövök, hozom a pénz, Mr. Shefield!-sipította anya. Nem tudom mi ütött belé.
A másik oldalon is csengettek. Fix, hogy Edward volt.
-Szia!-mosolyogtam.
-Hali! Gyere, szállj be!-vigyorgott John a kocsiból.- Hozd a barátnőd is!-kiáltotta. Hogy kerül ide John?
-Mindjárt jövök! Csak, felveszek valami normálisat!-mutattam magamra. Elmosolyodott és bólintott.
Berohantam, közben Ambert hívtam.
-Amber, gyere, megyünk bulizni! Két perced van, hogy teljes puccban légy!
-Készülök!-ordította vissza.

Berontottam a szobámba, és a szekrényben kezdtem kutatni. Találtam egy fekete ruhát, de az túl puccos volt, ezért egy pink ruhácska mellett döntöttem. Feldobtam egy rózsaszínes-feketés sminket, magenta rúzst, és úgy néztem ki, mit egy epres vattacukor.

Amikor kiléptem a szobámból, megláttam Ambert, aki olyan volt ,mint egy vadmacska, dögös volt, és fekete, mint az éj, haja a vállára hullt.
Egymásra vigyorogtunk, és elindultunk lefelé. Az egész öt percünkbe telt.
Kinyitottuk az ajtót, mikor megláttam Edwardot. Rám nézett, és elmosolyodott. Tudtam, hogy tetszem neki...

                                                                         **********

Nagy buliba mentünk, ami Dublin szívében volt. Nagyon hangulatos, karácsonyra hangolódó buli volt. Igazi retro hely, nagy diszkógömbbel, és óriási tömeggel. Nagyon jó zenék mentek, kellemes volt. 
-Még nem mutatkoztam be, John vagyok.-nézett rák boci szemekkel.
-Tudom.-pirultam el.-Bella Jones, fogtam vele kezet.
-Tudod, Edward fülig beléd zúgott.-vigyorgott.
-Ezt jó tudni.- nevettem. Kicsit zavarba jöttem, hogy ilyen nyíltan égeti le az öccsét.
Leadtuk a kabátokat, és a táskákat.
-Szia Bells!-ölelt át Edward. Átfogta a vállam, és elindult velem.
-Hali, Eddy!-nevettem.-nem zavart, sőt kellemes volt, hogy egymásnak dőlve sétálunk be a zavaros tömegbe.
-Kérsz valamit inni?-kérdezte, mikor elértük a pultot.
-Igen, egy vodka-narancsot, de csak ha te is iszol valamit!-kacsintottam rá.
-Rendben, de ha berúgok miattad...-nevetett. Csillogó mosolya kivilant, én pedig helyben elolvadtam.
-Hmm...-cukkolt Amber.-Hogy állnak a dolgok a szöszivel?
-Menj csak Johnhoz.-mutattam az egyedül ácsingózó, iszogató Grimes ikerre. Amber nevetni kezdett, tudtam, mi lesz a vége.
-Már itt sem vagyok!-kacsintott, majd ellibbent John irányába.
Nézelődtem, senki ismerős, a zene izgalmas. Egyszer csak Ed megragadta a kezemet, és elkezdett húzni a parkett felé.
-Ed, hova viszel?-visítottam.
-Majd meglátod!-vigyorgott ördögien. 
Szerencsémre, nem a tánctérre vitt, hanem elhúzott egy ülőbox felé. Leültetett, majd elsietett.
Pár perc múlva megjelent két itallal. Mindkettő sima narancslé volt. Tudhattam volna, hogy nem iszik.
-Szóval..-kezdett bele.-miért jöttél Dublinba?
-Mert édesanyám már itt lakik egy-két hónapja. Meg jövő félévtől egyetemre akarok menni.-mosolyogtam.
-Örülök, hogy itt vagy.-mosolygott csábosan. Fülig elpirultam, akár a mikulás.
Megszólalt, egy lassúzós szám, Edward halványan bazsalyogott. 
-Mi az?-kérdeztem kerek szemekkel.
-Gyere táncolni!-nevetett, és felhúzott a parkett felé.
-Ez a kedvenc lassú számom, és nem tusok táncolni.-vigyorogtam.
-Eddig jól titkoltad.-nevetett.
A gyönyörű zöld szemeivel a szemembe nézett, közelebb húzott magához, és ringatózni kezdtünk. 
Tökéletes pillanat, amikor a szürke kisegér, és a szőke herceg egymásba szeret, és érzik egymás szívdobogását. Több percig voltunk így, és legszívesebben sosem engedtem volna el.
-Bella...-szólt pehelyhangon. 
Rápillantottam, már régen nézte az arcomat. Közelebb hajolt, s finoman csókolni kezdett...