Mozgalmas este...

-Halo? Itt Edward Grimes.
Nem mertem megszólalni, soha nem gondoltam volna, hogy ő veszi fel.
-Hahóó! Van ott valaki?-kérdezte hangosan, és idegesen. Nem tudom mi történt velem, de inamba szállt a bátorságom.
-Emm, szia, Bella Jones vagyok.
-Oh, szia. Honnan szerezted meg a privát telefonszámomat? Rajongó vagy?-kérdezte idegesen.
-Nem, nem én a bőröndömben...
-Jaa szia! Bocsi, nem tudtam, hogy te vagy, és nem is számítottam rá, hogy felhívsz!-szakított félbe.
-Igen, valójában én sem.-motyogtam.- szóval, igen, felhívtalak.-mondtam valamivel hangosabban, de elég bizonytalan hangon.- de miért rejtettél egy cetlit a táskámba?-tértem a tárgyra, és az ajkamba haraptam.
-Szerintem már rájöttél!-incselkedett.
-De én tőled szeretném hallani.
A hangulat a fagyosból egyre olvadt, és kellemes lett. Olyan volt, mintha ismertük volna egymást régebbről. Nagyon közvetlen volt velem, ahhoz képest, hogy popsztár. A gondolataimban sem fordult meg, hogy olyan, amilyennek álmomban sem gondoltam volna.
Egy óra beszélgetés után végül kibökte, mit is akar.
-Igazából, azért csempésztem a bőröndbe a cetlit, mert eléggé...hát, hogy is mondjam...
-Szimpatikus vagyok?-vágtam bele.
-Mondhatjuk így is. Szóval, szeretnék veled találkozni, Bella. Mondjuk holnap, egy kevésbé nyüzsgős helyen?
-Nekem jó! De mégis hol? Egy sikátorban?-gondoltam, poénkodhatok vele egy kicsit.
-Haha, marha vicces.-sziszegte szarkasztikusan-Mondjuk egy parkban?
-Green park?-vágtam rá, a Google térképen böngészve.
-Tökéletes!-vágta rá.
-Akkor holnap?
-Délután 2, Green park. A szőke leszek!-nevetett.
-Oké, szia.-tettem le a telefont mosolyogva. Hihetetlen, Edward Grimessal beszéltem, röpke fél perce.

Hirtelen trappolást hallottam. Gyorsan elterültem az ágyon, hogy úgy tűnjön, alszom.
-Bella, Bella!-sipított Amber.-Hallottam, hogy telefonálsz, nem vagyok süket!-elkezdett rázni.
-Mi van Amber, mit akarsz?! Miért érdekel téged ennyire?!-mordultam rá.
-Jól van na, ne tépd le a fejem! Csak tudni akarom mit beszéltél a szőke herceggel.-mondta bűnbánóan.
-Holnap találkozunk.-motyogtam a lehető leghalkabban.
-Hogy találkoztok?! Hisz ez remek! Kisminkellek, megcsinálom a hajad, kiválasztom mit vegyél fel! Én leszek a stylistod!-vigyorgott izgatottan.
-Azt már nem!-visítottam. Csikizni kezdett, és rádőltünk az ágyra, mint egy krumplis zsák.
-És milyen volt a hangja?-kérdezte Am izgatottan.
-Olyan kellemes, és közvetlen volt velem.-mondtam mosolyogva.
-Elpirultál. Tetszik neked?-kérdezte hozzá képest egész normálisan.
-Lehet.-vigyorodtam el.
-Váá! mesélj el mindent!-fogta meg a kezem.
-Jóó, oké, csak hagyj kimenni a mosdóba.-vigyorogtam.
Kirohantam, amilyen gyorsan csak tudtam, mert nagyon kellett már.
Amikor kijöttem a mosdóból, hallottam, hogy valaki anyuval ordibál. Elég érdekes szitu volt...
-Ha nem fizeted ki, az utcára kerülsz, rajtam ne múljon!-ordította az ismeretlen férfi. Kissé megijedtem, bár nem volt szokásom. Tegyek úgy mintha süket lennék? Azt nem lehet. Nem lehetek ilyen kegyetlen.
-Anyu mi történik itt?-léptem át a házába.- Ki ez az ember, és miért ordít veled?-néztem gonoszan az unszimpatikus pasasra, aki egy gyilkos pillantással reagált.
-Semmi kicsim, menj és csináld a dolgod!-utasított anya.
-Nem!-először ellenkeztem vele, de ez most komoly volt.-Nem foglak itt hagyni, mikor ez az ember fenyeget téged.-böktem a férfi felé.
-Nem lesz baj.-mosolygott anyu.-Menj szépen.
-Jó.-mondtam nyugtalanul. Nem bíztam anyában és a pasasban. Miért van itt, és mit akar?
Elindultam a lépcsőn, de a szívem visszatartott, és megálltam ott, ahol hallom, miket mondanak, s nem látnak engem.
-Ha nem fizeted ki, a lányodnak baja lesz!
-Hogy mersz te engem fenyegetni?!
-1 hónapod van, azután már nagy gondok lesznek!-a férfi nagy robajjal becsapta az ajtót, és csikorgó fékekkel elindult a házunk előtt.
Hallottam, ahogyan anyu zokog. Nagyon sok pénzzel tartozhatott annak a pacáknak. Úgy gondoltam, meg kell vigasztalnom őt, mert nem tudom elviselni, hogy aggódik miattam.
-Hallottam mindent.-mondtam alig hallható hangon és lassan közeledtem felé, majd leültem mellé.-Mondd el mi történt, hátha tudok segíteni.
-Nem lehet, csak a lényege, hogy sok pénz kell hozzá, ami nem fog megjönni ilyen kevés idő alatt.-szipogta.
-Mégis mennyi az a sok?-kérdeztem reménykedve.
-1.258.438 euró.
-Mennyi időnk van?
-Havonta 1000 eurót kell leadnom.
-Úristen...-borzongtam bele. Aztán belegondoltam. Ha kiadnánk az ikerház egyik felét...
-Van egy ötletem, és nem is olyan rossz.
-Ha arra gondolsz, hogy árulni a tes...
-Nyugi nem ilyen.-vágtam bele, mielőtt belegondolt volna.- Mi lenne, ha kiadnánk az ikerház egyik felét, én pedig Amberrel elköltöznék?
-Nem tudok nektek házat venni. Főleg nem albérletet.
-És mi lenne, ha néznénk olyat, hogy lakótársast, és dolgoznék is.-mondtam bizakodva. Nem akartam örökké a nyakán lógni. És neki is jó lenne.
-Jó hangzik, de biztos vagy benne?-nézett rám boci szemekkel.
-Biztos. Feláldozom magam.-nevettem.
Szeretlek!-dőlt rám zokogva.
-Tudom.-mondtam könnyes szemekkel. De most erősnek kell lennem.- De most mennem kell, mert Amber vár-mosolyogtam. Bólintottam, majd elindultam felfelé. Visszafordultam, majd dobtam egy puszit, amit anyu szerencsésen elkapott. Felértem, majd nagy levegőt vettem, és beléptem a szobámba.
Amber az ágyamon elterülve aludt. Nem volt kedvem gonoszkodni,  ezért hagytam szunyálni. Átmentem a vendégszobába, betakaróztam, és mély álomba szenderültem a hűvös, esős éjszakán...