Merek álmodni...

Önelégülten szálltam be anya vadonatúj, alma illatú kocsijába. Jó nagy fekete Jeep volt, sötétített ablakkal, bőr üléssel, friss kárpittal. Megborzongatott az új autó illata. Szeretem a nagy autókat. 

-Mi tartott eddig kicsim?- nézett hátra anya.

-Nézz előre! Inkább figyeld az utat. Egyébként semmi, csak kicsit lassabban mentem a bőröndért.-nem akartam az orrukra kötni, mert még én sem fogtam fel.

Megálltunk egy benzinkútnál, tankolni, meg kaját venni az útra, mert nagy dugó lesz anya szerint. Anya kiszállt, kettesben maradtunk.

-De hát sprinteltél. Láttam.-kötött belém Amber.

-Amber kuss legyen, nem futottam és kész.-mordultam rá. Rögtön el hallgatott. Egy kicsit én is meglepődtem saját magamon, hogy így leordítottam a fejét. El is szégyelltem magam.

-Ne haragudj.- böktem ki kiskutya fejjel.

Mérgesen nézett rám. Vagy inkább sértődötten? nem tudtam eldönteni.

-Tényleg, nem akartalak megbántani, sajnálom az egészet, olyan hülye vagyok. Kérlek, bocsájts meg nekem! 

Durcásan nézett, majd elvigyorodott, és megborzolta a hajam. Tudja, hogy allergiás vagyok, ha a hajamhoz nyúlnak. Kis szemét, azt hiszi, majd nem adom vissza?!-elvigyorodtam.

-Mit vigyorogsz ribike? Örülsz magadnak? Kérsz még egyet?-nevetett gonoszan.

-Hagyj békén, te, te kis izééé!

Addig bökdöstük egymást, amíg mindketten röhögőgörcsöt nem kaptunk. Fetrengtünk az autóban egymás hegyén-hátán. A szomszéd autókban kicsit sem nézhettek minket hülyének. 

-Bella, állj le be-beszúrt az oldalam!-motyogta a röhögőgörcs közben.

-Nekem is!-mutattam lihegve a rekeszizmomra.

Anya kinyitotta az ajtót és kerek szemekkel nézett ránk. Ma már másodszorra néznek dilisnek. Igazán remek. Amberrel egyszerre kaptunk röhögőgörcsöt anya arckifejezésén.

-Hát ti? Mit szívtatok? És nem hagytatok nekem?-vette a poént.

-Mi, semmit, de a szomszéd kocsiba a nagyi, eléggé.-mutattam a mellettünk áll piros autóban ülő idős hölgyre, aki elég furán nézett ránk.

Anyu beszállt, intett a néninek, majd padlógázzal elhajtottunk. Igazán jól éreztük magunkat a hazafelé vezető úton. Énekeltünk a rádióval, meg anélkül, barkóbáztunk.

2 óra múlva: 
Este 5 órakor léptünk be az új lakhelyünkre. Csodás kis ikerházikó volt Dublin centrumától 3 km-re. Egész közel vagyunk, mondhatom. 
Beléptünk az újdonsült házba, ahonnan egy folyosó vezetett át anyuéba. Gyönyörű bézs színű falak, kék és pink kiegészítők, bőrkanapé, lépcső az emeletre, 2 fürdő és 3 háló. Az egész lakás egy mese volt. Felvontattam az emeletre a bőröndöm, és elkezdtem kipakolni. Volt gardrób szobám is, elég nagynak tűnik. Amikor a külsejéhez jutottam, hogy kiszedjem a laptopom, egy kis cetli pottyant a padlószőnyegre. Nagy-nehezen széthajtogattam a 2 cm nagyságúra összehajtott A5-ös lapot. Elég szép írás volt benne. Biztos pasi írta, de mit keresett ez az én bőröndömben? 
Ez állt benne:
"Szia, ha ezt olvasod, valószínűleg már találkoztunk! Itt a telefonszámom, ha érdekellek: +45625357293745. Örülök, hogy láttalak!,,
                                     Edward Grimes.
Csak néztem meglepődötten a papírt, ami a kezemben volt, egy olyan embertől, akiért régebben rajongtam. Nem fogtam fel. Megszédültem, ezért lehuppantam az ágyra, és újra meg újra elolvastam.
-Ez valami vicc.-motyogtam magamnak.
-Mi olyan vicces?-lépett be Amber, és kikapta a kezemből a papírt. Olvasni kezdte.
-Amber add vissza, de azonnal, mert különben bajok lesznek.-mondtam dühösen.
-Ez komoly? Úristen! Edward Grimes? Ez volt az a nagy titok, amit nem akartál kibökni?!-mondta izgatottan, és elkezdett ugrálni az ágyamon. Sohasem láttam még ennyire aktívnak.
-Amber állj le, ez biztos valami vicc, fix, hogy nem igaz.
-Aha, persze, igen Bella, csak beképzelem mi?!-sziszegte gúnyosan.
-Am, nem akarok mérges lenni rád megint, és főleg nem akarlak bántani.-sziszegtem gonoszan.
-Oké.-mondta bűnbánóan, és az ellenállhatatlan mosolya ült ki az arcára. Olyan volt mint Csizmáskandúr a nagy szemeivel. Nem lehetett neki nemet mondani.-csak hívd fel!
-Biztos nem. Hova gondolsz?-fordultam meg, és elindultam a szobából, mert nem akartam ezt hallgatni.
-Lehet, hogy tetszel neki!-fogta meg a vállam.
-Én? Miért pont én? Tök randa vagyok, meg amúgy is, mit akarna tőlem?-elég hülye fejet vághattam, mert kiröhögött. Na szép, mondhatom.

-Tőled?!-felhúzta a szemöldökét- hisz gyönyörű vagy! Komolyan, nem is értem miért van önbizalomhiányod. Emlékszel? Te voltál egyszer a bálkirálynő a gimiben.
-Igen, de azt is csak azért, mert mindenkit megkértél, hogy szavazzon rám, mert depis vagyok.-mondtam fanyarúan.- egyébként is te kétszer is voltál. Az enyém nem számít.-próbáltam mosolyogni, de nem ment.
Túl sok volt bennem a régi emlék.
Nem akarom ezt hallgatni! Lálálálálálááá.-énekelte, miközben befogott füllel kiment a szobából, és becsapta rám az ajtót.
-Kösz.-ordítottam utána.- szép kis barátnő vagy mondhatom!
Ránéztem a papírra. Zavart, hogy nyuszi vagyok, éppen most. Sohasem féltem semmitől, csak a csalódástól. Attól, hogy nem sikerül, és ostorozni kezdem magam, majd depressziós leszek. Ezt nem akartam.
 Úgy gondoltam, merek álmodni, végül is mi történhet? Egy nő veszi fel a telefont, és megkérdezi, hogy én vagyok-e a férje szeretője? Remélem, nem tévedek, és jók a megérzéseim. Elkergettem a gondolataim és a cetliért nyúltam. A telefonszám vastagon, fekete filccel volt írva. Zavart.
-Na jó, egy próbát megér.-motyogtam, és a telefonomért nyúltam.
Tárcsáztam, majd 2 perc gondolkodás után megnyomtam a zöld gombot. Kicsöng.
Már éppen a pirosat akartam nyomni mikor...
-Halo? Itt Edward Grimes...