Készül már az ünnep!

-Jön valaki!-ültem fel kócosan az ágyban.-Biztosan anya az!
-Nem kéne, hogy meglásson. De maradni akarok!-nevetett, majd mászni kezdett felém, de eltoltam a lábammal.
-Fix, hogy elájulna, hogy a lánya ismeretleneket hoz a házba.-mondtam kacagva.-Válassz. Ablak, vagy szekrény. Az utóbbi tele van, az első pedig hideg, de tűrhető.
-Akkor ezek szerint lerázol?-kérdezte kerek szemekkel.
-Nem fogsz nagyot esni, mert itt van az ablak alatt egy kisebb erkély, amiről lemászhatsz.-mondtam mosolyogva.-De csipkedd magad, mert mindjárt bejön a házba.
-Jól van, csak felveszem... a... gatyám.-mondta, miközben eldőlt a nadrágfelhúzásban.
Odasiettem az ablakhoz, és kinyitottam. Lenéztem, és tényleg nem tud nagyot esni, csak úgy körülbelül 2 métert... áu.
-Menj!-tuszkoltam az ablakba.
-Szeretlek!-mondta, majd egy lágy puszit adott az ajkamra.
-Én is!-nevettem, majd megvártam míg leér, és becsuktam az ablakot.
Felrángattam magamra valami itthonit, felkötöttem a hajam, és lerohantam anyához segíteni a fát behozni.
-Szia! Azta, mekkora fa.-ámultam el az óriási fenyőn.-Hogy akarod behozni?
-Szerintem felhasználom a telefonos segítséget.-nevetett.-Kell valaki nagyon erős, vagy nagyon sok izomtörpe.
-Azok kellenek most ide. De nem fázol?-kérdeztem a havas táj láttán, ami az utcánk volt.
-Eléggé!-mászott be a fa alatt dideregve.
-Menj, és csinálj teát, én addig berángatom a fát a házba!-vigyorogtam.
-Na, arra befizetek!-nevetett, majd besietett a konyhába.
-Lássuk csak, mire vagyok jó.-motyogtam magamnak, majd relaxáltam egy kis ideig.
Húzni kezdtem a fenyőt, és hogy ne tűnjön fel, hogy ilyen erős vagyok csak egy kicsit húztam beljebb, csak épphogy be lehessen csukni az ajtót. Azzal a lendülettel becsaptam a bejárati ajtót, és leültem a földre a fenyő mellé. Kellemes illat járta át a házat, éreztem a karácsonyt.
Egy kis idő múlva felálltam,. hogy megnézzem magam a tükörben. Most nem rohantam fel, hanem a bejárat melletti kis tükröt használtam. Nem tudtam betelni a látvánnyal, a tökéletes arccal, a csodás szemszínnel, a porcelánbőrrel.
-Mit csinálsz?-lépett ki anya a konyhából, és a testem azonnal reagált: visszaváltott a rendes kinézetre. Ezt díjaztam, de nagyon.
-Ez igen.-motyogtam. Nem tudtam, hogy védekezni is tudok... Wow.
-Hogy csináltad ezt?-nézett anya kerek szemekkel a fára.
-Maradjon ez csak az én titkom.-kacsintottam.-Mikor díszítünk?
-Holnap reggel, ha Amber is szándékozik megjelenni.
-Johnnal van elfoglalva.-mondtam jó kedvvel.
-Kivel?-kérdezte kerek szemekkel.
-Majd meglátod. Én is hozok egy vendéget.-vigyorogtam.
-Fiú?
-Igen, anya, fiú, mivel nem vagyok leszbikus.
-Jól van na. És jóképű? Barna hajú,vagy vörös, netán szőke?-kérdezte csillogó szemekkel, hátha kideríthet valamit Edwardről. Mindig ilyen kíváncsi típus volt, amióta meghallotta azt a szót a számból, hogy fiú.
-Anya, maradj már, majd megtudod!-löktem meg humorosan.
-Oké, oké... Csak a szeme színét! KÉRLEK!!-dőlt hozzám a kanapén csücsülve.-Legalább komoly kapcsolat?
-Valószínű!-nevettem.
Kis csönd marta a levegőt közöttünk, majd anya hirtelen felpattant. Boldogság sugárzott az arcáról.
-Mit szólnál, ha most díszítenénk fel a fát. Tudod, ilyen csajos program, mint régen.-mosolygott.-Csinálok forrócsokit, meg vettem guszta sütit, és van karácsonyi CD is. Ha gondolod énekelhetsz is.-kacsintott.
-Rendben, úgyis hiányoztál, és már rég akartam egy jó kis anya-lánya programot.-egyeztem bele.
-Akkor csinálom a csoki, te addig kapcsolj zenét, és hozd a díszeket!-mutatott a szekrény felé...

                                                                       ********
-Jó lett a kakaó.-ámuldoztam.-És a fa, az pedig egyenesen tökéletes!
-Az. Hallod-e, te jársz kondizni, hogy ilyen erős vagy?-kérdezte kacagva.
-Azt már tudnád!-mutattam a gyenge karomat, a pólóm ujját felhúzva. Mit teszek, ha éppen nem figyelek, és rajtakap? Komolyan parázni kezdtem.
-Jó kis napunk esténk volt együtt.-kacagott.-Honlap karácsony! Várod már?
-Mondjuk. Izgatott vagyok, hogy mit gondolt Edwardről.-szóltam el magam. Igazán befoghattam volna a szám, mert most nem hagy békén holnapig.
-Szóval Edwardnek hívják?!-pattant fel mellőlem. A tűzforró kakaó a levegőbe repült, anya öléből, aki megfeledkezett róla. Alá akartam nyúlni, hogy elkapjam, ami sikerült is volna, ha nem ömlik a kezemre a csésze tartalma. Ezek szerint itt nem tud hirtelen működni a 'varázslatos' énem?
-B+-ordítottam a kezemet fogva. Anyu azonnal húzni kezdett engem a konyha felé, amíg én sokkot kaptam a fájdalomtól.
Megnyitotta a csapot, és az 'égő' kezemet alátartotta. Irtóra fájt, a könnyeim is potyogni kezdtek. Anyu, nagyon régen ápolónő volt. Tudta mit kell tenni ilyenkor az égési sérülésekkel. Ez valószínűleg nem volt olyan súlyos, mert halál nyugodtan vette elő a fáslit és a jeget, miközben én a csapnál szobroztam.
-Köszönöm.-mondtam, miközben rendületlenül végezte a dolgát.
Úgy éreztem, ma este különösen közel kerültünk egymáshoz. Olyan volt minden, mint régen. Mint amikor csak ketten éltük a kis életünket, és 2 napig nem tudtunk meglenni egymás nélkül.
-Szívesen csinálom, hiszen ez a dolgom.-mosolygott, miközben a sérülésemet ápolta.
Csöngettek, és ijedtemben megugrottam, majd az ajtó felé siettem. Erőltetett mosollyal nyitottam ajtót.
-Szia kicsim!-ujjongott Eleanor nagyi. Roosevelt Nagypapa az oldalán mosolygott.
-Sziasztok! Hát ti?-kérdeztem a meglepetten, kerek szemekkel. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ők állnak az ajtó mögött.
-Anyád mondta, hogy jöjjünk karácsonyra.-morogta nagyapa. Változó kedélyállapotai voltak, néha humoros, néha pedig morcos kedvében lehetett találni. Most éppen az utóbbi volt soron.
Miután mindkettőjüket megölelgettem, beinvitáltam őket a mi kis takaros házunkba.
Levetkőztek, és helyet foglaltak a kanapén. Anya nekik is csinált egy kis forrócsokit, amíg engem kiküldtek a mínusz 40 fokba, hogy hozzam be a bőröndöket.
Felnyitottam a csomagtartót, és elámultam a sok cókmók láttán. El sem tudtam képzelni, hogy viszem be ezt a sok-mindent.
Gondoltam, majd kettesével megoldom valahogyan, mikor Amber úgy megijesztett, hogy bevertem a felem a csomagtartó ajtajába.
-Mi jót csinálsz?-kíváncsiskodott.
-Au... Semmit.-morogtam a fejemet simogatva.-Vagyis viszem be  nagyiék cuccait, csak még nem gondoltam át a tervet, hogy hányszor rohangálok ki és be.
-Segítek, ha utána megbeszélünk valamit.-motyogta, amire válaszul bólintottam. Nem tudom miről akart beszélni, de a segítsége jobban kellett most mindennél. 
Nagy nehezem becuccoltunk a lakásba, majd Amber odaszaladt köszönteni őket, majd leült beszélgetni.
Úgy gondoltam, hogy akkor én inkább felmegyek a szobámba, és netezek egy kicsit a laptopomon, miközben zenét hallgatok. Kis magányra volt szükségem a mozgalmas nap után.
Lehuppantam az ágyamra, és megnyomtam a bekapcsoló gombot. A kép felvillant, majd a szokásos Windows programmal jelezte, hogy életben van, és figyeli minden kívánságomat.
Felmentem a Youtube-ra, és bekapcsoltam a kedvenc lejátszási listáimat. Miközben zenét hallgattam, a Twitteren olvasgattam, mikor a jól ismert Jedward bejegyzésén megakadtam.
'Mit vegyek fel holnap?'
Ez vajon hozzánk szól, mármint a 'nagy bemutatkozás a szülők előtt' partira?
Ekkor Amber jelent meg az ajtóban, az egyik kedvenc számomat énekelve, amit épen akkor hallgattam. A géppel együtt énekelt, a szöveget kívülről fújva...

-Mi tartott eddig?-dobtam hozzá egy párnát nevetve.
-Lefogtak!-vigyorgott.-Na azt akartam mondani, hogy az ikrek nem tudják mit vegyenek fel holnap ide, és John teljesen oda van, mert elmondtam neki, hogy a szüleim is eljönnek.-huppant le mellém az ágyra.
-Skype?-néztem vele össze.-Akkor legalább tudunk nekik segíteni!-vigyorogtam.
-Okés! Úgyis tudom mi a címük.-mondta, miközben kikapta a kezemből a laptopot, és pötyögni kezdett, majd 2 perc sem telt bele, mikor már csengett is. 
-Yo yo yo!-ugrottak bele egyszerre a kamerába.
-Halihó!-nevettem.-Mi újság arrafelé?
-Nem sok.-morogta John.
-Csak irtózatosan izgulunk!-fejezte be a mondatot Edward.-Nem tudjuk mit kellene felvennünk. Tudom, hogy gyerekes, de ez aggaszt minket legjobban.-vigyorgott.
-Engem igen is érdekel!-lökte meg John az öccsét. Nevetve kezdtek civakodni, majd felfordult a képernyő.
-Ezek most mit csinálhatnak...-néztem jellegzetes tücsök ciripelést várva.-Nem csodálom, hogy annyian mondják, hogy együtt olyanok, mint a hurrikán. Mindent elsöpörnek.
Majd hirtelen a kamera visszafordult az eredeti állásba, és az ikrek angyalian figyeltek minket.
-Akkor segítetek nekünk?-kérdezte John kiskutya szemekkel. Amberrel egymásra néztünk.
-Na lássuk azt a ruhatárat!-mondtuk egyszerre Amberrel egy hosszú, szórakoztató éjszaka elé nézve...