Bőröndös eset :)

Leszálltunk. Túléltük a repülőutat és boldogan battyogtunk le a folyosón. Amber a sminkcuccai, én a kutyámért izgultam. Szegény Gemma mit érezhetett, amikor felébredt. Most biztosan fél. Könnybe lábadt a szemem, és úgy lépdeltem a magabiztos Amber után.
-Mi baj van?-fordult hátra.
-Hiányzik Gemma.-mondtam elszontyolodva.
-Mindjárt itt lesz.-mosolygott, miközben helyet dúrt a poggyászukra várakozó emberek között.
Vártunk, és egyszer csak megindultak a bőröndök. Az emberek mint a sas, úgy figyeltek, és olyan gyorsan csaptak le bőröndjükre.
-Ott a tiéd!-mondtam Ambernek, de már rég levette.-Gyors vagy...
-Tudom!-mondta büszkefejet vágva.
Az emberek szállingóztak, mikor megláttam Gemmát.
-Úristen, Gemma!!-kaptam le a szalagról, és szinte szétszedtem a ketrecet.
Ahogy kinyílt az ajtaja, a kutyám visongva ugrott a nyakamba. Körbenyalta a fejem, én halálra puszilgatással viszonoztam örömöm.
-Héj, ne itt smároljatok, ha kérhetem, majd otthon!-szólalt meg egy ismerős hang.
-Anyaaa!-visítottam könnyekbe fulladva.-De hiányoztál!!
Egymás nyakába ugrottunk, és sírtunk. Nagyon régen láttam. Tényleg hiányzott.
3 hónapja ment jött ki Dublinba, és azt a hírt kaptuk, hogy felvettek minket, rögvest ideköltöztünk anyához.
-Várj. Téged hogy engedtek be ide??-kérdeztem kerek, vizes szemekkel.
-Elintéztem.-kacsintott, és felvette a kutyát.- Na induljunk meg, mert drága a parkolás!
Bőröndök zörgése közt meneteltünk kifelé a Dublini reptérről. Kiléptünk az ajtón, és őrült hideg volt augusztushoz képest. Körülbelül 20 fok volt kint.
Megálltam. Eszembe jutott, hogy kiskorom óta arról álmodoztam, hogy eljutok Dublinba, és lesz egy bárom, ahol Amberrel énekelünk, lesz egy helyes férjem és egy lányom, meg egy fiam. Elfogott a deja vu, pedig még nem jártam itt. Valószínű, hogy túlságosan beleképzeltem magam? Ki tudja. A gondolat menetemet Amber szakította meg:
-Bella, miért álltál meg?-kérően nézett rám.-Baj van? Vagy valamit elhagytál?
Akkor esett le, hogy nagy örömömben nem hoztam el a bőröndöt. Összeszorult a gyomrom.
-Otthagytam a bőröndöm! A fenébe!-indultam vissza a reptérhez.
-Veled menjek?
-Nem kell, mindjárt jövök.-kacsintottam.
Sprintelni kezdtem. Ilyen barom hogy lehetek? Jó, hogy a fejemet nem hagytam el. Reflexből megtapogattam a fejem.
Ó baszki, nem tudnál jobban figyelni?-estem hasra egy lábban.
-Ne haragudj, nem akartalak felbuktatni.- mondta az idegen kedves hangon.
Mérgesen néztem fel, de azonnal arcot váltottam. Ismertem valahonnan. Felsegített, köpni, nyelni nem tudtam.
-Ne...nem...nem haragszom.-mondtam dadogva.
-Hát akkor kezdjük előröl! Edward vagyok. Edward Grimes.
-Bella Jones.-mondtam kicsit bátrabban.
-Üdv Dublinban. Látszik, hogy nem vagy helyi.-vigyorgott.- itt a bőröndöd.
-Ezt...ezt hogy? mit keres nálad a bőröndöm?-néztem rászúrósan.
-Elhagytad, mikor  a kutyát szorongattad.-folyamatos vigyorgás. Remek. Ő is kiröhög?
-Hát, köszönöm, de mennem kell.-mondtam félénken- Szia!-dobtam egy mosolyt.
-Viszlát, még találkozunk!- kacsintott...