A Titok

-Szia!-pattantam be a kocsiba vigyorogva.-Mizujs?
Válaszul egy csókot nyomott az ajkamra. Olyan jó volt, hogy az egész testem beleremegett.
-Van egy meglepetésem, vagyis kettő.-kacsintott.
-Imádom a meglepetéseket!-nevettem.
-Az egyiket elmondom. Karácsony második napján hivatalos vagy hozzánk karácsonyi ebédre! A másik is ehhez kapcsolódik, de erre nemsoká rájössz.-mondta izgatottan.
-Hogy mi?! Én hozzátok? Uram atyám, mi lesz itt?!-motyogtam magam elé meredve.
-Nyugi, nem esznek meg!-kacagott, majd beindította az autót, és elindultunk.
Idegesen doboltam a lábammal a kárpiton. Gőzöm sem volt arról, hogy hova cipel magával, és hogy mit akar csinálni.
-Hova megyünk?-kérdeztem pár perc dobolás után, ami már engem is zavart.
-Titok!-vigyorgott.
-De...
-Nincs semmi de! Két perc és megtudod.-mutatott maga elé, egy plázára.
-Most komolyan? Mit akarunk egy áruházban? Kell tej, vagy kenyér, mert azt itt nem kapsz.-hadartam nyugtalanul.
-Na jó, elmesélem neked, hogy miért is vagyunk itt.-mondta békésen.-Ruhát veszünk neked holnap estére, meg szerintem jól fog jönni a bevásárlás is, mert gondolom nem vettél még karácsonyi ajándékokat.-vigyorgott.
-Te istenpasi! Imádlak, jó, hogy eszembe juttattad.-mondtam hálásan, majd megcsókoltam. Azzal a mozdulattal beletúrt a hajamba. Szereti a tincseimet birizgálni.
-Menjünk be.-motyogta miután befejeztük a csókcsatánk, de még csukva volt a szeme.
-Biztos, hogy be akarsz jönni?-kérdeztem gyanakvóan.-Mármint érted, te sztár vagy meg ilyenek...
-Fix.-mondta jókedvűen, majd egy baseball sapkát nyomott a fejébe, és megigazította fürtjeit.- Így jó?
-Tökély!-nevettem.
Kiszálltunk az autóból, majd kézen fogva megindultunk a bejárat felé. 
Olyan érzésem volt, mintha bámulnának minket, vagyis inkább Edwardöt. Bár ezt meg kéne szoknom, mert végül is ő egy énekes, akit egész Dublin ismer, és ha már a barátnője vagyok...
-Nem zavar, hogy figyelnek minket?-suttogtam, miközben slattyogtunk az üzletek felé.
-Ez nálunk mindennapi.-mondta mosolyogva. Meglepődött, hogy ilyet mondok, mert neki ez szokványos volt, hogy mindenki őket nézi, ha valahol feltűnnek.-Figyelj, ne lepődj meg, ha futni kezdek, oké?
-Hogy mi?-kérdeztem gülü szemekkel.-Oké, jól van, majd én is futok.-mondtam pislogva. Miért is kéne futnunk? Ő akart bejönni ide nem?
-Itt vagyunk!-mondta mosolyogva, majd behúzott az üzletbe, és válogatni kezdett a ruhák között, és mind odaadta a kezembe. Tíz perc sem telt el, mikor belőlem már csak egy nagy ruha-halom látszott.
-Szerintem elég lesz.-mondtam elhaló hangon a göncök alatt.
-Add csak ide, majd én cipelem.-mondta, majd átvette tőlem a ruhaköteget. Nála nem látszott olyan soknak, mint nálam, de volt vagy 20 ruha.
-Vedd fel, és szólj, ha kész.-vigyorgott, majd behúzta a függönyt. Huh, hát nem szenvedek ruha hiányban.
Levetkőztem, majd felráncigáltam magamra az elsőt. Pink ruha, flitterekkel. Borzasztóan állt. Az oké, hogy szeretem a rózsaszínt, de nem minden esetben áll jól.
-Kész.-motyogtam.
-Jövök. Hú aztaaa....ez... vedd le, nem valami jó.-nevetett.
-Ha ha ha. Marha vicces.-mondtam fapofával, majd visszarántottam a függönyt.
Felpróbáltam, egy zöldet, egy kéket és egy lilát. Egyik sem jött be. Közben eszembe jutott, hogy holnap karácsony, és hogy anyának szólni kéne, hogy Edward és John is jön.
-Ed! El is felejtettem mondani, hogy holnap meg te jössz hozzánk, bemutatlak anyunak.-mondtam, miközben egy szép csipkeruhával küzdöttem.
-Jó, hogy mondod!-sziszegte, majd bejött a fülkébe. Tátva maradt a szája.
-Mi van? Ennyire jó?-húztam fel a szemöldököm, miközben megfordultam, és tükörbe néztem. Nekem is elállt a lélegzetem. Egy gyönyörű ruha egy nem túl szép lányon. Tökéletese, olyan volt, minta rám öntötték volna.
Edward csókolni kezdte a nyakamat, én pedig becsuktam a szemem, és élveztem a kényeztetést.
-Megfelelek az elvárásaidnak?-kérdeztem miközben felé fordultam.Végigmért a szemével, majd nyelt egyet, és bólintott.
-Tökéletes vagy, mint mindig.-súgta a fülembe.
Elmosolyodtam, visszamentem a próbafülkébe, és visszaöltöztem civil viseletbe.
Mikor kiléptem, Edward autogramokat osztogatott velem egykorú lányoknak.
-Sziasztok.-mentem oda mosolyogva. Védem a területem. Muhahaaa.
Nem szóltak, lenéző pillantást vetettek rám, majd tovább bájcsevegtek Edwarddel. 
-Bells, akkor jó lesz ez a ruha?-kérdezte Ed vigyorogva, majd kacsintott. Tudtam, hogy mire gondol, és hogy legszívesebben elküldené a kis fruskákat a fenébe.
A lányok kerek szemekkel figyelték a szóváltásunk.
-Ő az unokahúgom Bella.-mondta, majd átkarolta a hátam. Olyan mérhetetlen düh gyülemlett fel bennem, hogy legszívesebben szétszedtem volna mindent, és mindenkit. A lányok ijedten figyeltek engem, pedig nem tettem semmit, csak mozdulatlanul, arcra fagyott mosollyal figyeltem.
-Mennünk kell.-mondták, majd elsiettek. Ezekbe meg mi ütött? A haragom elszállt, ahogy a lányok is. Eszembe jutott, hogy Edwardnek védenie kell magát a paparazzókkal és az újságírókkal szemben, mert nem tenne jót a felfelé ívelő karrierüknek, ha pont most derülne ki, hogy valakivel járnak.
-Ezeket meg mi lelte?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Beszartak tőled.-mondta nevetve.
-Akkor ez jó lesz? -bökött a ruha felé.
-Igen, és nagyon-nagyon szépen köszönöm! Ígérem, valahogy meghálálom!-kacsintottam.
-Ezt még behajtom rajtad!-mondta kacéran, majd kézen fogva elindult velem a pénztárhoz.
A pénztáros kedvesen mosolygott, mikor meglátott minket. Biztosan felismerte Edet.
-Karácsonyi ajándék?-tudakolta, miközben a bankkártyát intézte.
-Kis része.-mondta Edward viszonozva a kedvességet.-Köszönöm.-mondta, miközben elvette a csomagot, és a kezembe nyomta.
-Kellemes karácsonyt!-sipította utánunk a nő.
-Viszont!-kiáltottunk vissza egyszerre, majd kivonultunk az üzletből.

                                                                      *********

Hulla-fáradtan léptem be az ajtón, majd ledobtam a kabátom és a csizmám, és elindultam, hogy elterüljek a kanapén, mikor egy pasast vettem észre teával a kezében ücsörögni a heverőn. 
Ahogy észrevettem, rám nézett. Jáde-zöld szemi szinte vakítóak voltak a kellemes benti fényhez képest. Szinte ijesztő volt, de nem visszataszító, mert arca tökéletes volt, akár a filmekben az álompasiké. Negyven és ötven év között lehetett, de nem nagyon voltak ráncai. Botox. Pff, már a pasik is kezdik?! Gazdagnak látszott, Rolex óra a karján, öltönyben.
-Jó estét. -mondtam kissé megilletődve, majd megpillantottam anyát, ahogy a konyhából jön kifelé.
-Szia.-szólta a férfi csilingelő hangon. Nem volt magas, se hangos, de berezonált tőle a fejem.
-Szia kicsim, jó hogy hazajöttél, bemutatom neked Jacket.
A férfi felállt, majd a kezét nyújtotta. Kemény, mégis puha keze volt. Ilyet még sosem éreztem, és beleborzongtam az érintésébe. 
-Bella Jones.-mondtam udvariasan.-Most muszáj mennem, mert sok dolgom van. Elnézést a zavarásért.- rángattam ki magam egy kínos beszélgetésből a gyerekkoromról. Nem szeretem  ismét hallani a baklövéseim, melyeket fiatalon követtem el.
Felrohantam a szobámba, de azért tudni akartam, hogy miről beszélnek lent. Kiskoromban is szerettem hallgatózni, jó szórakozásnak találtam, mert sosem tudták meg, hogy az ajtóra tapadva kagylóztam. Vagy nem mondták el.
Kivettem a csomagolásból a tökéletes ruhát, és felvettem, hátha itthon is szép vagyok benne. Nem csalódtam megérzéseimben, mert tényleg tökéletesen állt rajtam. Ámulva forogtam a tükör előtt, mikor érdekes dolgokat hallottam:
-És Ő az?-kérdezte a férfi.
-Igen.
-És benne is van?
-Lehet, hogy kinőtte, de legutoljára 6 évesen láttam úgy.-felelte anyu.
-Majd meglátjuk. De mit fog hozzá szólni?
-Lehet, hogy az elején zaklatott lesz, de muszáj lesz megszoknia. Az életéről van szó.
Hogy mi van? Mit kell megszokni, és mi van az életemmel? Ez a pasi mostantól velünk fog élni?! Vagy mi?
Zaklatottan rontottam ki a szobámból, és a beszélgető pár felé vettem az irányt...